Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Maradhat a forint a pénteken elért szintek környékén hétfőn is, de a júliusban felállított éves csúcs egyelőre nincs veszélyben.
Némi erősödéssel indította a napot a forint, amely szakértők szerint ma tarthatja a pénteken elért szintet. Az euró árfolyama reggel majd fél százalékot süllyedt, s megint csak jó másfél hónapos mélypontra, 266,5 forintig süllyedt. Bár innen volt némi korrekció, s a közös európai pénz kurzusa visszatért 267,2 fölé, egy hajszálnyival így is a hajnali szint alatt jegyzik az eurót.
A forint pénteken a negatív piaci hangulat ellenére rég nem látott erősödést mutatott, köszönhetően annak, hogy a Standard & Poor’s Magyarország devizaadósságának kilátását negatívról stabilra javította. Az euró árfolyama a 270 fölötti szintről 268 alá süllyedt, s ilyen mélyen augusztus 26-a óta nem járt. A hazai fizetőeszköz igencsak felülteljesítő volt, a közös európai pénzhez képest ugyanis a feltörekvő devizák közül a forint mellett kizárólag a zloty tudott erősödni, az is a magyar deviza jó teljesítményének köszönhetően.
Szakértők szerint a jelenlegi szint tartható hétfőn is, a péntekihez hasonló erősödés azonban nem valószínű. A CIB Bank reggeli elemzésében enyhe forinterősödést prognosztizált hétfőre, hozzátéve azonban, hogy mind a piaci hangulat gyors ingadozása, mind a nemzeti bank, illetve az IMF részéről érkező esetleges nyilatkozatok nagyban befolyásolhatják a mai teljesítményt.
Márvány Zsolt, a Commerzbank értékesítési vezetője ugyanakkor úgy véli, hogy a forint megragad a jelenlegi szinten, s hétfőn a 267-269-es sávban mozoghat. Mint szokásos „Tízórai” összefoglalójában fogalmazott: recseg-ropog a 267-es zsilip- és gátrendszer, az optimizmus áradásának hétfő reggelig azonban még ellen tudott állni. A szakember hozzátette: a még náluk is optimistább londoni elemzők sem látják egyelőre veszélyben az augusztusi 266-os és júliusi 264 körüli mélypontokat.
Lefelé vette az irányt reggel a dollár árfolyama is, amely azonban hamarosan visszatért a hajnali szintre. A zöldhasúért jelenleg 182,9 forintot kell fizetni, járt azonban a kurzus 182 alatt is. Hasonló a helyzet a svájci frankkal, amely 176,4-ig süllyedt kora reggel, innen azonban visszakapaszkodott 177 környékére.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.
Pedig még kezet is ráztak.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Sikerült elkapni az 5 méteres állatot, de hamar ki is szabadult a fogságból.
A tavasszal született kölyök agyvérzés és epilepsziás rohamok miatt kezelték, de nem tudtak segíteni rajta.