Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az ipari termelés 19,9 százalékkal csökkent augusztusban a tavalyi bázishoz képest, míg az idén júliushoz viszonyítva szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva, 0,7 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján kedden.
A közlemény szerint a termelés volumene az év első nyolc hónapjában 21,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Az ipari termelés tavaly július óta megszakítás nélkül csökken a munkanappal kiigazított adatok szerint, a kiigazítatlan mutató csökkenése október óta tart.
Az idén júliusban a termelés 19,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest – szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva – 0,7 százalékos volt a csökkenés.
Tavaly augusztusban az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 5 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva pedig 0,3 százalékkal csökkent, míg az előző hónaphoz képest stagnált.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
A miniszterelnök elsősorban Ukrajna ellen hangolt a péntek reggeli rádióinterjúban.
Az elmúlt években némileg átrendeződtek Adnan Polat magyarországi befektetései.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.