Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Veszélybe került a távhő áfájának jövő évi csökkentése – közölte Oszkó Péter csütörtökön Budapesten. A kórházak részére átcsoportosított plusz forrás jelenleg olyan tartalékokat érint, amelyeket a távhő áfacsökkentésére különítettek el – mondta a pénzügyminiszter sajtótájékoztatón.
„Ha a távhő-áfacsökkentést meg akarjuk csinálni, akkor dolgoznunk kell még azon, hogy ez milyen intézkedések eredményeként lenne megtehető” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy biztosan csökken-e a távhő áfája, úgy válaszolt: veszélybe került a távhő áfájának csökkentése. Emlékeztetett: mindig is úgy nyilatkozott a távhő áfájának csökkentéséről, hogy akkor van rá lehetőség, ha a költségvetési törvény úgy fogadják el, hogy megfelelő tartalékok maradnak erre a célra. Ezek a tartalékok most a szükséges szint alá csökkentek – tette hozzá.
A gyermekétkeztetés finanszírozásával kapcsolatos felvetésre azt mondta: nincs lényegi plusz forrásra igény, hiszen – mint fogalmazott – a pénzügyi tárca tervei között az szerepelt, hogy csak részben normatív rendszerben biztosít támogatást az önkormányzatoknak, illetve pályáztati rendszert alakítottak volna ki.
Azért, mert a normatív sorban kevesebb összeg szerepelt, olyan politikai légkör alakult ki, amely „magával sodorta” a szakmai javaslatok megtételét – jegyezte meg.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.