Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Elinor Ostrom amerikai kutató az első nő, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott. Az Indiana állambeli Bloomington egyetem kutatója az ugyancsak amerikai Oliver E. Williamsonnal megosztva kapta az elismerést a Svéd Királyi Akadémia hétfői bejelentése szerint.
Elinor Ostrom 1933-ban született, a politikatudomány professzora. Az indoklás szerint a díjat "a gazdasági kormányzással, különösképpen a közös erőforrásokkal kapcsolatos elemzéseivel" érdemelte ki.
Oliver E. Williamson 1932-ben szültetett, a kaliforniai Berkeley egyetem professzora. A közgazdasági Nobel-díjat szintén a gazdasági kormányzással, főképpen "a vállalat határaival foglalkozó tanulmányaival" érdemelte ki. A díjazottak az elismeréssel járó - átszámítva nagyjából 270 millió forintot kitevő - pénzjutalmat is megosztva kapják.
A közgazdasági Nobel-díjat 1968-ban a svéd központi bank alapította, fennállásának 300. évfordulóján. A kitüntetést a svéd akadémia ítéli oda, elnevezése hivatalosan: a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíja. Íme, az az elmúlt tíz év közgazdasági Nobel-díjasainak listája:
Elinor Ostrom © MTI/EPA |
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.