Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A forint is az amerikai gyorsjelentésekre figyel a napokban, s mivel egyelőre jó hírek jönnek a tengerentúlon a magyar fizetőeszköz piacán is optimisták a befektetők.
Mit mond a szakember? Az erősödés hátterében egyértelműen a kedvező piaci hangulat áll, amit a vártnál jobb gyorsjelentések táplálnak – mondta Misik Sándor, a Hamilton devizakereskedője. A világ legnagyobb processzorgyártójának számító Intel a tegnapi amerikai zárás után tett közzé a várakozásokat meghaladó számokat, s kellemes meglepetést okozott ma a JP Morgan is. A tengerentúli jó hírek hatására persze világszerte szárnyalni kezdtek a tőzsdék, és ezzel párhuzamosan, ahogy lenni szokott erősödtek a feltörekvő országok devizái is.
Misik Sándor jelezte, a következő napokban – fontos makroadatok híján – ismét a gyorsjelentések határozhatják meg a forint útját. Holnap jelent az a Goldman Sachs, amely a legutóbbi gyorsjelentési szezonban az áttörést hozta, szakértők az állami bank kedvező számaihoz kötik a három hónappal ezelőtti tőzsde rali kezdetét. Bár elemzők most nem számítanak nagy meglepetésre a Goldman Sachstól, a piaci hangulatra komoly hatással lehetnek a hitelintézet, illetve a szintén holnap jelentő konkurense, a Citgroup számai.
A Hamilton devizakereskedője elmondta: amennyiben negatív meglepetés nem lesz a közeljövőben, az értékpapírpiacok, és a forint ereje is kitarthat a gyorsjelentési szezon végéig. Ezt követően azonban – mivel véleményük szerint jelenleg igencsak túlvett a piac, s túlzó a piaci optimizmus – jöhet némi korrekció.
Frank és Sam Éves mélypontra esett mindeközben a dollár árfolyama. A zöldhasúhoz képest is számottevően erősödött a forint, s ennek eredményeként a hajnali 181-es szintről 179-ig csúszott a kurzus. Utoljára ilyen olcsó tavaly október elején volt a dollár. Ereszkedett a frank jegyzése is: hajnalban még 177,4 forintot kértek az alpesi devizáért, kora délután azonban 176 alatt is született kötés. Innen volt némi korrekció, így fél hatkor 176,4-en állt a kurzus.
Ecoline
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A csúcson akarja abbahagyni.