Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Optimista jóslatok szerint tudja hozni tavalyi eredményét az idei karácsonyi szezonban az édességpiac – írta összefoglalójában csütörtökön a Világgazdaság.
A korábbi években folyamatosan emelkedő kereslet után ez az eredmény visszaesésnek számítana, de még mindig kedvezőbb lenne, mint a szegmens harmadik negyedévi teljesítménye, amely átlagosan 8 százalékos visszaesést mutatott. Ez a korábban dinamikusan fejlődő édességpiacon komoly zuhanásnak számít - írta a Világgazdaság.
A lapnak nyilatkozó piaci szereplők abban bíznak, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan vásárolnak szaloncukrot vagy csokimikulást az emberek, a prémium és a közepes árkategóriákban is fokozzák marketingtevékenységüket.
A kereskedők kivárnak, a tavalyi árakkal és saját márkás termékekkel próbálnak vevőt találni a múlt évben 60 milliárd forintot produkáló karácsonyi főszezonban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.