Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Pénzügyminisztérium (PM) továbbra is a GDP 3,8 százalékát kitevő pénzforgalmi államháztartási hiányt vár önkormányzatok nélkül az év egészében - mondta Katona Tamás, a tárca államtitkára.
A költségvetési szervek fegyelmezett gazdálkodása nyomán elérhető a 3,8 százalékos hiány - mondta. Katona Tamás szerint a bevételek tarthatók, a kiadási előirányzatot fenntartják.
Az államtitkár elmondta: korábbi prognózisuknál azonban 2 százalékponttal alacsonyabb, 4,3 százalékos éves átlagos inflációt várnak 2009-re. Becslésük szerint a bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedéves alakulása "valamivel jobb", a negyedik negyedéves pedig "lényegesen jobb lehet", mint a második negyedéves.
Katona Tamás elmondta, hogy várhatóan nem mutat többletet a novemberi államháztartás, decemberre viszont szufficittel számol a Pénzügyminisztérium. Az államtitkár megjegyezte, hogy az Európai Bizottság magasabb államháztartási hiányt prognosztizált 2009-re, de bizonyos intézkedések hatását nem számolta bele.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem számítanak járulékelmaradására, továbbá arra sem, hogy a prognózistól eltérő lesz a társaságiadó-bevétel, mivel az adóelőlegek kifizetése alapján ez nem valószínű.
A szaktárca ismertette: már korábban is számolt azzal, és ennek megfelelően alakította ki az év végére várható előrejelzését, hogy társasági adóból, különadóból kevesebb fog befolyni. Mind a járulékbevételek, mind pedig a személyi jövedelemadó, illetve a forgalmi adó bevételek a várakozásoknak megfelelően alakulnak.
Októberben alapvetően a Pénzügyminisztérium által prognosztizált negyedéves pályának megfelelően érkeztek az adó- és járulékbevételek - jegyzik meg. Október végéig az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül - egyenlege 1047,7 milliárd forintos deficittel zárt. Ez a GDP 4 százaléka. Így a szeptember végi, egész éves hiánycélt meghaladó, a GDP 4,1 százalékát elérő államháztartási deficit némileg csökkent.
A szufficit októberben 11,5 milliárd forint volt. Ez úgy alakult ki, hogy a központi költségvetésben jelentős, 61,7 milliárd forintos többlet jött létre, amelyet az elkülönített állami pénzalapok 8,5 milliárd forintos, továbbá a társadalombiztosítási pénzügyi alapjai 41,7 milliárd forintos deficitje csökkentett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.
Az „aki akar, az dolgozhat” kijelentés ugyanakkor számos vidéken nem több, mint hiú ábránd.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.