Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Gazdasági szemléletváltást, az intézményrendszer reformját sürgetik gazdaságkutatók, akik szerint a magyar gazdaságban nem sebességváltásra, hanem „váltóátállításra” van szükség.
A Tárki és a Kopint-Tárki által készített szakértői anyag szerdai ismertetésén Kolosi Tamás, az intézetek elnöke elmondta: Magyarország lemaradásának okai nem egyszerűen a gazdaság belső rendszerében, sokkal inkább a kialakult intézményrendszerben keresendők, amely ma is tartalmazza az államszocialista rendszer sok elemét. Problémának nevezte azt is, hogy a rendszerváltáskor beépült biztosítékok (kétharmados törvények) ma már diszfunkcionálisak.
Az MGYOSZ megrendelésére készült tanulmányt ismertető sajtóbeszélgetésen Kolosi Tamás kifogásolta, hogy az intézményrendszer reformjára nem látszanak a politikai előkészületek. Márpedig, ha a következő ciklus első egy-két évében a reformokat nem, vagy ötletelve hajtják végre, az rendkívül nagy károkat okoz – figyelmeztetett a kutató.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!