Kilábal a recesszióból az OECD

Kikerült a recesszióból a világ vezető gazdaságait tömörítő OECD a harmadik negyedévben, miután együttes bruttó hazai termékük (GDP) először nőtt 2008 első három hónapja óta.

  • hvg.hu hvg.hu
Kilábal a recesszióból az OECD
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 30 tagjának együttes GDP-je 0,8 százalékkal bővült a második negyedévhez képest, ugyanakkor éves szinten még 3,3 százalék volt a csökkenés.

Az OECD közlése szerint a szűkebb körű, G7 közös GDP-je 0,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben - az előző három hónaphoz viszonyítva -, éves szinten pedig szintén 3,3 százalék volt a csökkenés.

Az OECD országok adják a világ GDP-jének 61,3 százalékát. A szervezet múlt héten megjelent elemzése szerint az OECD-tagországok összesített gazdasági teljesítménye az idei 3,5 százalékos csökkenés után jövőre már 1,9 százalékkal bővülhet. Júniusban még csak 0,7 százalékos növekedést várt jövőre az OECD.

Az elemzés kiemelte ugyanakkor, hogy a 30 tagállam közül öt esetében - Magyarországon, Görögországban, Izlandon, Írországban és Spanyolországban - jövőre még nem indul be a növekedés.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.