Kevés működőtőke érkezik Magyarországra

Az idén várhatóan mindössze kétmilliárd euró külföldi működőtőke (FDI) jön Magyarországra, ami jócskán elmarad a 3,9 milliárd eurós éves átlagtól - írja a Világgazdaság a keddi számában a gazdasági tárcától kapott információkra hivatkozva.

  • hvg.hu hvg.hu
Kevés működőtőke érkezik Magyarországra

A részvény- és egyéb részesedés értéke mintegy egymilliárd euró lehet. A másik egymilliárd az újbóli befektetések összege, azaz, amit a cégek visszaforgatnak a vállalkozásba.  Ez a válság okán a csökkenő profit miatt mérséklődik. 

A Világgazdaság emlékeztet az ICEG European Center elemzésére, amelynek előrejelzése szerint az FDI az idén 2,-2,5 milliárd euró lehet. Az elemzés utal arra, hogy a jegybank felülvizsgálta az újra befektetett jövedelmek módszertanát, ami jelentősen lefelé módosította a 2008. évi adatokat. 

Az ITD Hungary vezérigazgatója, Rétfalvi György a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a korábbi évek évi 300 befektetői érdeklődése az idén 250-re csökkent, és döntést november közepéig mindössze 15 esetben sikerült hozni.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek