Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az év eleji leépítések után mintegy 900 fős létszámbővítést hajtottak végre a Flextronics zalaegerszegi üzemében – írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
A létszámbővítésre a megrendelések növekedésével nyílt lehetőség. „Az új kollégák jelentős részét munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül vettük fel, de voltak, akik a Flextronics alkalmazásába kerültek. A munkaügyi központ 1400 Zalaegerszegen és környékén élő munkanélkülit hívott be a felvételi teszt megírására. Közülük alig 250-en jelentek meg; nagyrészük megtagadta a teszt megírását, vagy szándékosan hibásan töltötte ki. Az előírásoknak így 50-nél kevesebben feleltek meg, ezért a cég Szombathelyről, Tapolcáról és más távoli településekről toborzott munkaerőt” – nyilatkozta a lapnak Hetényi Márk, a cég magyarországi pénzügyi igazgatója.
Zalaegerszegen jelenleg 4900 főt – ezerrel többet, mint nyár elején – foglalkoztatnak a Flextronics-gyárakban. A telephelyeken az elektronikai iparág részére végeznek összeszereléseket, logisztikai szolgáltatásokat. Az üzem októbertől új típusú, új generációs telefon gyártására kapott megbízást.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.