Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Erősödött a forint kedden, így az euró és a dollár jegyzése is ott áll, ahol a hét legelején. Középtávon inkább a magyar fizetőeszköz gyengülése várható. Amit tegnap elvesztett, azt ma nagyrészt visszahozta a forint.
Az euró kurzusa a reggeli 275 környéki szintről kora délutánra 271,5 közelébe süllyedt, s bár azóta volt némi korrekció, most is jóval a délelőtti alatt, 272,5 forinton jegyzik a közös európai pénzt. Az árfolyam hétfő 271,5-ről indult, tegnap estére innen emelkedett egészen 275,1-ig, majd tért vissza mostanra a 272-es szinthez.
A forintot egyértelműen a nemzetközi hangulat mozgatja, ma erősödnek a tőzsdék, s velük együtt mozog a magyar fizetőeszköz is – mondta Misik Sándor a Hamilton devizakereskedője, hozzátéve, a tegnapi megugrásban szerepet játszott az is, hogy a piac azért tartott a költségvetési törvény esetleges visszadobásától, miután azonban elfogadták a büdzsétervezetet eltűnt a kockázat, s ez is erősíthette a forintot.
A szakember szerint középtávon azonban nem változott a kép, a magyar gazdaságban továbbra is nagy a kockázat, így amennyiben megindul a korrekció a tőzsdéken, minden bizonnyal a hazai deviza is gyengülni fog, a reális euró árfolyam pedig 285 és 290 között lehet. Mint fogalmazott: a piac túlreagálja a gazdaság gyógyulására utaló jeleket, a 240 forintos euró ugyanúgy abszurd, mint ahogy a 400 forintos árfolyam volt, amit 320 körüli kurzusnál prognosztizáltak egyes elemzők.
Olcsóbb lett ma a dollár is, amely azt követően, hogy tegnap 184 forint közelébe drágult, ma egészen 180-ig esett vissza, sőt született kötés 180 alatt is. Délután fél öt magasságában a zöldhasúért 180,6 forintot kértek. Szinte hajszálpontosan ugyanennyibe kerül jelenleg a frank is, amely hasonló utat járt be, mint a dollár, csak kisebb kilengésekkel mozgott. Az alpesi deviza jegyzése hajnalban 182,2-ről indult, s innen ereszkedett 180,1-ig kora délutánra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.