Szeptemberben még 0,4 százalékkal csökkentek az árak augusztushoz viszonyítva az euróövezet 16, és az unió 27 tagországában egyaránt. Az októberi emelkedést elsősorban az energia drágulása idézte elő. Elemzők arra számítottak, hogy októberben nem változnak a termelői árak. Éves összevetésben még csökkentek a termelői árak októberben: az euróövezetben 6,7 százalékkal, az Európai Unióban 5,8 százalékkal. Az energia ára októberben 1,0 százalékkal, illetve 0,7 százalékkal emelkedett az euróövezetben és a 27 tagországban az előző hónaphoz képest.
Emelkedtek az ipari termelői árak az EU-ban
Idén októberben 0,2 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az euróövezetben és az egész Európai Unióban az előző hónaphoz képest az Eurostat szerdán ismertetett adatai szerint.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
„A hálózat több mint 90 százalékát hazafias alapon szervezték be a '60-as évek elejétől”
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.