Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A parlamenti pártoknak pénteken sem sikerült megegyezniük az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelenleg betöltetlen elnöki és alelnöki tisztségeiről.
Tállai András, a szervezet vezetőit jelölő eseti bizottság fideszes alelnöke a testület zárt ülését követően elmondta: a Fidesz kizárólag Kovács Árpád elnöki, illetve Sepsey Tamás és Naszvadi György alelnöki egyszerre történő jelelölését volt hajlandó támogatni.
Kovács Tibor a bizottság szocialista elnöke hangsúlyozta: a Fidesz egy "mondva csinált" diktátummal érkezett az ülésre, szemben korábban hangsúlyozott javaslatával, amelyben támogatta Kovács Árpád elnöki jelölését.
A sikertelen bizottsági ülés következtében az Országgyűlés legkorábban februárban állíthat új vezetőket az ÁSZ élére, amennyiben ebből a célból nem hívnak össze rendkívül parlamenti ülést.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.