Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Erőfölénnyel és joggal való visszaélés miatt 25,2 milliárd forintra perli a Bige László nagyvállalkozó érdekeltségében álló pétfürdői Nitrogénművek Zrt. az OTP Bankot - tudta meg a HVG.
A per a társaság korábbi hitelszerződésével függ össze: a műtrágyagyár szerint az OTP feltételei kiszolgáltatott helyzetbe hozták őket, ami a termelés ideiglenes felfüggesztéséhez vezetett.
A procedúra párhuzamosan fut a gyár tulajdonjoga körül folyó küzdelemmel, egy OTP-s kapcsolatokat is ápoló magánszemély, Rozsnyói György azt állítja, opciója volt a cég részvényeinek egy részére.
A vita ellenére, illetve annak dacára, hogy Rozsnyóiék feljelentése alapján a pénzügyőrség mérleghamisítás miatt kutakodik a cégnél, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. államilag garantált 10 milliárd forintos hitellel segítette meg a Bige-féle gyárat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.