Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor által tulajdonolt Bonitás 2002 Kft. nemrég eladta a 2 milliárd forint törzstőkéjű Tendre Takarmányipari Kft.-ben 2007 augusztusa óta birtokolt 50 százalékos részesedését egy szingapúri cégnek, a CSIM Pte. Ltd-nek. Beszállásának körülményei miatt azonban a Bonitásnak így is ki kell fizetnie a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által reá kedden kiszabott 17 millió forintos bírságot.
A Bonitás a GVH engedélye nélkül vásárolta meg ugyanis az akkor 600 millió törzstőkéjű Tendre felét a Csányi bizalmasaként ismert Ecsedi Ferenc családi cégétől, a Dr. Elf Kft.-től. Versenyhivatali jóváhagyás azért kellett volna, mert a Tendre másik, szintén 50 százalékos gazdájával, a Forrás Nyrt.-vel együtt a Tendrét irányító cégcsoportok együttes 2006. évi nettó árbevétele meghaladta a 15 milliárd forintos törvényi határt, ezen belül pedig Csányi agrárvállalkozásaié, valamint a Forrást irányító Domestore Kft.-é a félmilliárd forintot. A Forrás azért úszta meg bírság nélkül, mert a GVH szerint csak passzív résztvevője volt az összefonódásnak, mivel már az adásvétel előtt is közös irányítója volt a Tendrének. A GVH egyébként utólag engedélyezte a Bonitás és a Forrás közös irányítását a tavaly veszteséges Tendre felett, mondván, a két csoport együttes részesedése egyetlen üzletágban sem éri el a versenyjogi szempontból aggályos 20 százalékos mértéket.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?