Az Euro-Exim Zrt. tulajdonában álló cég a Magyar Kultúra Alapítványtól bérelt Szentháromság téri helyiségben működtette a Magyar Borok Házát, a bérbeadó azonban tavaly júniusban – a díjtartozásra hivatkozva – felmondta a szerződést (HVG, 2008. június 14.). Emiatt a felek között azóta is zajlik egy per.
A bérbeadó az elmaradt 18 millió forintos bérleti díjat plusz a kamatait követeli, valamint kártérítést, a volt bérlő pedig több mint 100 millió forint értékben beépített – részben nem bontható – berendezéseinek ellenértékét próbálja elismertetni. A Magyar Borok Háza azóta sem nyitott ki.
Az újranyitás iránt a Quaestor Zrt. és a Mátyás-templom Kulturális Központja által alapított Vinum Primatis Zrt. érdeklődött – utóbbi szorosan kötődik az Erdő Péter bíboros által gründolt Prímási Borrendhez –, de a per miatt egyelőre nem tudott birtokon belülre kerülni.
Fizetésképtelen a Magyar Borok Háza
Elrendelte a bíróság a fizetésképtelenné vált, 60 millió forint alaptőkéjű Magyar Borok Háza Kft. felszámolását - tudta meg a HVG.
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.