Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A tavalyi GDP-arányosan 3,6 százalékos pénzforgalmi szemléletű államháztartási hiány alapján reális esély van arra, hogy 2009-re teljesül a 3,9 százalékos eredményszemléletű hiány – jelentette ki Oszkó Péter pénzügyminiszter.
Az idei GDP-arányos – pénzforgalmi szemléletű – államháztartási hiány önkormányzatok nélkül 3,3 százalék lesz, önkormányzatokkal 4,0 százalék – mondta Oszkó Péter. (Az eredményszemléletű, ESA-módszer szerint számított államháztartási deficitet, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel egyeztetve, 3,9 százalékban rögzíti a költségvetés.)
A pénzügyminiszter szerint a 870,3 milliárd forint összegű idei pénzforgalmi deficitből az első negyedévre 651,3 milliárd forint jut, ami 75 százalékot jelent. Ebből a kórházaknak átadandó többletjuttatás 40 milliárd, a többlet kamatkiadás 55 milliárd forint, a MÁV támogatása 20 milliárd - tette hozzá. A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a szezonalitás nemcsak az említett többletkiadások miatt jelentkezik. (Az éves tervezett társaságiadó-bevételből március végéig alig 13 százalékot vár a PM, az áfából pedig 19 százalékot.
Ugyanakkor kérdésre válaszolva jelezte, hogy az idei 609 milliárd forintra tervezett társaságiadó-bevétel (tása) esetleges felülvizsgálata elképzelhető, miután tavaly ebből az adónemből 385 milliárd forint folyt be, igaz, hogy "2010-ben a tása kulcsa 16 százalékról 19 százalékra emelkedett, és az adóalap is jóval szélesebb lett".
Oszkó Péter. Teljesülhet a hiány © MTI |
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.