EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A stabilitási és kamatkockázati tartalék összesen 200 milliárd forint összegéből nem kíván költeni a kormány, viszont az idei költségvetés 57 milliárd forintos általános tartalékának 40 százaléka költhető el csak az első félévben – erősítette meg Oszkó Péter pénzügyminiszter.
Az általános tartalék terhére eddig csak a BKV-nak ígért 19 milliárd forint összegű támogatással számol a kormány, amelyből az első félévre 10 milliárd esik – mondta a pénzügyminiszter. Az év egészében a költségvetés általános tartalékának felhasználásával számol a kormány.
Az idei hiány lefutását, amely az első három hónapra a tervezett pénzforgalmi deficit 75 százalékát tartalmazza, az IMF-el és az Európai Bizottsággal – mint a nemzetközi pénzügyi csomag finanszírozóival – közösen állította össze a Pénzügyminisztérium – válaszolta egy másik kérdésre Kovács Álmos szakállamtitkár.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.