Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A közép-kelet-európai befektetéseket birtokló vezető bankok most már arra fogadnak, hogy a térség az idén megkezdi a kilábalást a gazdasági válságból – áll a Financial Times hétfői körképében.
A londoni gazdasági napilap értesülései szerint az olasz UniCredit például száz új fiók megnyitását tervezi Közép-Kelet-Európában, az osztrák Raiffeisen International internetes bankszolgáltatást indít, az Erste pedig csak Romániában – legnagyobb térségi piacán – hetven fiókot nyit.
Federico Ghizzoni, az UniCredit közép-kelet-európai tevékenységének irányítója a Financial Timesnak azt mondta: úgy látja, hogy 2010 az átmenet éve lesz, a közelgő kilábalás első jeleivel.
Az írás szerint azonban a bizalom törékeny, és a hitelminősítők még látnak veszélyeket. A Fitch Ratings minapi elemzésében lehetséges eseménykockázatokra hívta fel a bankok figyelmét – idézi fel a brit lap.
A Fitch a január első hetében Londonban kiadott helyzetértékelésben azt írta: az idén valószínűleg „számos piaci szereplő újragondolja, hogy milyen stratégiai ésszerűség szól közép-kelet-európai tevékenysége mellett”.
A nagybefektetők várhatóan fenntartják térségbeli működésüket, esetleg valamelyest kiigazítják portfoliójukat. A kisebb hálózatokat üzemeltető befektetők azonban megfontolás tárgyává tehetik tevékenységüket, tekintettel a gazdasági kihívásokra és a növekedési dinamika várható korlátaira - állt a legnagyobb európai hitelminősítő elemzésében.
A Fitch Ratings szerint mindazonáltal csekély annak a valószínűsége, hogy az anyabankok hagynák tönkremenni közép-kelet-európai érdekeltségeiket, mindaddig, amíg nagy stratégiai jelentőséget tulajdonítanak tevékenységüknek e térségben, különösen az EU-tagállamokban. A támogatás megvonásának kockázata azonban növekedhet, ha a térség – és ennek következtében valamely helyi érdekeltség – stratégiailag kevésbé fontossá válna, főleg akkor, ha egy adott anyavállalat gyenge pénzügyi helyzetben van, és maga is segítségre szorul saját kormánya részéről - állt a Fitch londoni elemzésében.
A Financial Times hétfői körképe szerint a pénzügyi katasztrófa, amely még egy éve is fenyegette a térséget, nem következett be, köszönhetően az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségének, a vártnál jobb teljesítménynek a térség fő gazdaságaiban, valamint a közép-kelet-európai országokban jelenlévő nyugati bankok ellenállóképességének.
Nem lesz ugyan gyors visszatérés a válság előtti élénk növekedéshez, de a teljes pénzügyi összeomlás most már teljesen valószínűtlennek tűnik – írta a brit lap.
A bankok mindazonáltal a nem teljesítő kinnlevőségek növekvő állományával küszködnek; Magyarországon ezek aránya az eszközállományhoz mérve – a Capital Economics londoni gazdaságelemző cég adatai szerint – jelenleg 9,5 százalék, Romániában 11,2 százalék, Lettországban 14,5 százalék. A térségi bankok tőkeellátottsága jó, ám Magyarországon a kinnlevőségek értéke eléri a betétállomány 150 százalékát, Lettországban pedig 280 százalék ez az arány.
Federico Ghizzoni, a UniCredit térségi igazgatója ugyanakkor a Financial Timesnak azt mondta: nem számol azzal, hogy jelentős mértékben tovább emelkedne a nem teljesítő kinnlevőségek aránya, mert a növekedési ütem már tavaly is lassult.
Herbert Stepic, a Raiffeisen International vezérigazgatója egyenesen „sikersztorinak” nevezte Közép-Kelet-Európát, mondván: a nyugaton tevékenykedő bankok jelentős részével ellentétben „mi még mindig haszonnal működünk”, annak ellenére, hogy milyen súlyos következményekkel járt a válság a térség gazdaságaiban.
Külön írás foglalkozik a Financial Times körképén belül az OTP-vel, megállapítva: a magyar bank a hitelválság előtt "Közép-Európa sztárja volt", tavaly márciusra azonban 1355 forintos mélypontra zuhant a részvényárfolyama a 2007 júliusában mért 10960 forintos csúcsról, és az állam 1,4 milliárd euró kölcsönt nyújtott a hitelfolyósítás fenntartására.
Az OTP azóta a hitelnek mintegy a felét már visszafizette, részvénye pedig túlteljesítő volt a széles merítésű DJ Stoxx 600 európai bankindexen belül.
Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta: a bank „meglehetősen nyereséges maradt” a nyilvánvaló súlyos portfolió-romlások ellenére is. Az OTP – 13,2 százalékos Tier 1 szintű tőkemegfelelési mutatójával és 5,4 milliárd eurós nettó likviditási tartalékával „át tudja vészelni a válságot” – tette hozzá az igazgató.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.