Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Demonstrációt tartottak az ügetőló-tulajdonosok hétfőn a vagyonkezelő épülete előtt, mert keveslik az idei versenynapok számát és a díjkeretet, utóbbi csökkentését azonban a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője cáfolta.
A Magyar Ügetőló Futtatók Egyesülete három lóval és – az MTI tudósítója szerint – mintegy 100-200 fővel tiltakozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő budapesti székháza előtt, rendőri biztosítás mellett.
Az egyesület az interneten tette közzé azt a petíciót, amelyet hétfőn délután Kamarás Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatójának akartak átadni, de helyette Zana Tibor társaságokért felelős igazgató vett át, többek között Fábry Sándortól.
Az MNV Zrt. vezérigazgatójának szánt dokumentumban a mintegy 500 ügetőló tulajdonos egyesületi tag kifogásolja, hogy a 2009. évi 48 versenynappal szemben mindössze 35 versenynapot akarnak tartani, és a tavalyi 183 millió forint helyett mindössze 120 milliót szánnának a díjakra.
Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az ügető- és galoppversenyekre összesen 65 napot terveztek a még el nem fogadott üzleti tervben, az ügetőversenyek díjkerete pedig – javaslatuk szerint – megegyezik a 2009. évi 183 millió forinttal.
Fábry Sándor és a ló a tüntetésen. Nem elégedettek a versenyzési lehetőségekkel © MTI - Koszticsák Szilárd |
A lótulajdonosok alacsonynak tartják azt az összeget, amit a fogadási forgalomhoz képest kapnak. Állításuk szerint ez 30 százalék. Vajtó Lajos az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy 2009-ben a fogadási forgalom 45 százalékát tette ki az a 183 millió forint, amit versenydíjként kifizettek. A nemzetközi gyakorlatban a fogadási forgalom 8-10 százaléka a versenydíj.
Az igaz, hogy évről-évre csökken a versenynapok és a futamok száma is, de visszaesett a fogadási tétek nagysága is. Az országos fogadóhálózat kiépítése segíthet a forgalom növelésén, amihez az informatikai rendszer fejlesztésére pályázatot írnak ki.
A lótulajdonosok véleménye szerint pazarló az állami tulajdonló két lóversenycég. Vajtó Lajos erre csak annyit mondott, hogy évi 200 millió forint körüli összeget fizetnek ki például a kőbányai önkormányzatnak telek- és építményadóként. A társaság 200 hektár területen működik.
A két lóverseny vállalkozás, a versenyekhez szükséges eszközöket birtokló és üzemeltető Nemzeti Lóverseny Kft. és a fogadásszervezéssel foglalkozó Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 100 százalékban állami tulajdonban van. Egy 2006-ban született kormányhatározat szerint mindaddig finanszírozzák a lóversenyezést, amíg a két társaságot értékesíteni nem tudják. A pénzügyi támogatás mértékéről a kormányhatározat nem rendelkezik.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.