A házak egy része annyira leromlott, hogy már statikai problémák is jelentkeztek náluk. Amikor a 90-es évek első felében az önkormányzatok gyakorlatilag eladták a bérlakásaikat, a felújítási kötelezettséget is értékesítették a tulajdonosoknak. Miután az újdonsült tulajdonosok többsége nem képes finanszírozni egy komolyabb munkát a házon, hamar megjelentek az értékesebb területeken a fejlesztők, hogy beépítenék a tetőteret, és ezért cserébe általában rendbe hozzák az adott házat - fejtette ki az In-Construction Kft.
A fejlesztő 46 tetőtér hasznosítását vállalta Budapest VII. kerületében. A cég azt állítja, hogy az új tetőtéri lakások eladási árának a 10 százalékát tudja erre fordítani. A 10 százalékot a négyzetméterenkénti 500 ezer forintos tetőtéri lakásárhoz kell mérni. Az Andrássy úton más a helyzet, ott az átlagár 1 millió forint, bár a kínálatban szerepel 2,7 millió forintos fajlagos árú tetőtéri lakás is.
A fejlesztő először azzal a problémával találkozik, hogy a társasházi törvény szerint nem egyszerű, hanem négyötödös többséggel kell megszavazniuk a tulajdonosoknak a tetőtér eladását. Az alkuban jellemzően szerepel a homlokzat, a lépcsőház rendbetétele, a közművezetékek cseréje, és általában a lift beszerelése is. A lakók egy része azonban próbálja különalkuhoz kötni a szavazatát: a fejlesztő újítsa fel a fürdőszobáját, fesse ki a lakását.
Ha valakinek enged a fejlesztő, akkor a többi tulajdonos is hasonló követeléssel állhat elő, az pedig általában már nem fér bele a 10 százalékba - mutat rá közleményében a fejlesztő cég. Ennek következményeként pedig a tetőterek üresen, a házak felújítatlanul várják sorsukat.
Lassú a belvárosi tetőterek beépítése
Budapest belvárosában a lakások 70 százaléka felújításra szorul, a munkálatok elvégzésére jó lehetőség, amikor a tetőtérért cserébe egy fejlesztő elvállalja a rég esedékes munkákat, azonban a tulajdonosok egyéni kikötéseikkel nagyban lassítják a belvárosi tetőterek beépítését.
Beszédes adatok a magyarországi szegénységről – infografikán mutatjuk
Kiderült, mit kaptak a HUN-REN vezetői a 6-7 milliós alapbéren felül
Hallerné Nagy Anikó: Magyar Péter azt mondta, hogy aludjak rá egyet, de én sokkot kaptam
Továbbra is fejnehéz az ország, de Nógrádnak végre lett egy toplistás cége
Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra
Az exjobbikos Bencsik János Dániában telepedett le
Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét a szegénység-operatívprogram bizottságának éléről
Minden EU-s stadionból kitiltottak egy Mussolini-pólós Fradi-szurkolót
„Mászik” – okosdrónokat vet be a MÁV a halálos áramütések megelőzésére is
Egy kisebb fogyás is hatalmasat dob a középkorúak egészségén
Megsérült a Molt is ellátó kőolajvezeték Horvátországban
Több mint egymillárdért reklámozták az Erzsébet-tábort a választás előtt
Feljelentést tett a miniszter.