Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A magyar bankszektor jövedelmezősége idén alacsony lesz, jövőre azonban jelentősen fellendülhet – mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke hétfő este a Reuters brit hírügynökségnek.
Erdei az idei évre várt alacsony jövedelmezősséget többek között azzal indokolta, hogy lassú marad a gazdasági talpraállás üteme. A bankszövetség elnöke megjegyezte, hogy a csaknem két évtizede legsúlyosabb magyarországi gazdasági visszaesés alatt a magyarországi bankok rekord mennyiségű pénzt tettek félre, hogy megvédjék magukat a nemteljesítő hitelektől, amelyek aránya várhatóan 6-8 százalék körül tetőzik. „A mélypontot már többé-kevésbé elértük” – fűzte hozzá.
Erdei Tamás úgy vélte, hogy a bankok éves profitjukból fedezni tudják a hitelezésen elszenvedett veszteségeiket, ezért teljesen kizárta annak lehetőségét, hogy bármilyen sokkhatás érhetné a (magyar) bankrendszert.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.