szerző:
hvg.hu

Az ukrán parlament csütörtökön felmentette tisztségéből Jurij Lucenko belügyminisztert, Julija Timosenko kormányfő, államfőjelölt szoros szövetségesét.

A 450 tagú törvényhozásban 231 képviselő szavazott a tárcavezető menesztésére, vagyis mindössze öttel több, mint amennyi az indítvány elfogadásához szükséges volt.

Lucenko eltávolítását a belügyminisztérium éléről a Régiók Pártja kezdeményezte. Ennek a pártnak a vezetője, Viktor Janukovics száll harcba Timosenkóval az ukrán elnökválasztás második fordulójában, február 7-én.

Ukrán hírügynökségi jelentések szerint Timosenko a parlamenti döntésre válaszul bejelentette: a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén Lucenkót első belügyminiszter-helyettessé nevezik ki, és ebben a beosztásában továbbra is ő vezeti a belügyminisztériumot.

Lucenko távozása a kormányból jelentően rontaná Timosenko amúgy is szerény győzelmi esélyét az elnökválasztás második fordulójában – vélik megfigyelők.

Hétfőn reggel egy őrző-védő magáncég mintegy 300 embere megkísérelte elfoglalni az Ukraina nyomdát, ahol az elnökválasztási szavazólapokat nyomtatják. Az ellenzék úgy véli, az akciót Timosenko emberei hajtották végre mindenfajta jogi alap nélkül. A Régiók Pártja Lucenkót azzal vádolja, hogy rendszerint nem tesz eleget a bírósági határozatoknak, és legutóbb nem tette meg a szükséges lépéseket a megtámadott nyomda érdekében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Terhes exsztriptíztáncosnőt alakít Tenki Réka az új magyar romkomban – előzetes

Terhes exsztriptíztáncosnőt alakít Tenki Réka az új magyar romkomban – előzetes

Mutasd a posztjaidat - kiderül, hogy depressziós vagy-e!

Mutasd a posztjaidat - kiderül, hogy depressziós vagy-e!

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

Radar360: A nap, amikor Borkai kilép a Fideszből

Radar360: A nap, amikor Borkai kilép a Fideszből

A Bauhaus reneszánsza a kelet-németországi Dessauban

A Bauhaus reneszánsza a kelet-németországi Dessauban

Félmillió forintra büntette a Coca-Colát a kormányhivatal

Félmillió forintra büntette a Coca-Colát a kormányhivatal