Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Kivonta a forgalomból Fokker 70-es gépeit a Malév, így februártól a légitársaság egységesebb, Boeingből és Bombardier-ből álló flottával repül, ami csökkenti a költségeket és javíthat a cég piaci pozícióin is – közölte a cég.
A flotta vázát a 18 darab Boeing 737 Next Generation gép és a regionális forgalomban használt 4 darab Bombardier Q400-as alkotja. A Malév szerint a flotta racionalizálása egy lépéssel közelebb viszi a légitársaságot ahhoz a céljához, hogy Közép-Kelet-Európa vezető légitársaságává váljon.
A közleményben idézik Martin Gausst, a légitársaság vezérigazgatóját, aki szerint az egyszerűbb flottaszerkezet jelentősen csökkenti a társaság karbantartási és üzemeltetési költségeit, amelyek kedvező hatása már az idén érvényesül.
A légitársaság gépparkja 2008-ban még változatos képet mutatott: a flotta gerincét az új generációs Boeing 737-esek alkották, mellettük ugyanakkor még a széles törzsű Boeing-767-esek, a Fokker 70-esek, Bombardier CRJ-200-as gépek, sőt még egy az újonnan érkezett Bombardier Q400-as is repült a Malév színeiben. A flottaegyszerűsítési programot 2009 nyarán indították el.
A Malév egyik Fokker-70-ese a ferihegyi betonon. Visszaszállt a lízingelőhöz © commons.wikimedia.org |
A Malév még tavaly nyáron írt alá szándéknyilatkozatot 30 Szuhoj Superjet 100-as gép megrendeléséről a SuperJet Internationallel, Európa legnagyobb légi seregszemléjén és vásárán, a Párizs melletti Le Bourget-ban. A több mint 1 milliárd dolláros tervezett beszerzés keretében azzal számoltak, hogy az első gép 2011-re érkezik meg a légitársaság flottájába, amelyet 2012-től évente hat darab követ.
A Szuhoj Superjet 100 (SSJ 100) típusú repülőgép az első olyan regionális utasszállító gép, amelyet teljes egészében a Szovjetunió felbomlása után terveztek Oroszországban, nemzetközi bemutatkozása a Párizs melletti kiállításon volt.
A gép egyaránt alkalmas a regionális és közepes távolságú útvonalak teljesítésére, ezért kitűnően megfelel a Malév hálózatának lefedésére – mondta az aláírást követően Martin Gauss vezérigazgató. Akkor azt is közölte: a flotta-átalakítási programban azzal számolnak, hogy a légitársaság a következő évtizedben növekedésnek indulhat, így a jelenleginél több repülőgépre lesz szüksége.
A Malév helyzete azonban továbbra is bizonytalan, a múlt heti magyar-orosz kormányközi gazdasági bizottsági ülésen a várakozásokkal ellentétben nem született megállapodás a tulajdonosi és tőkehelyzet rendezéséről. A múlt pénteki rendkívüli közgyűlést így érdemi döntés nélkül függesztették fel és február 9-re napolták.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Az üvegtábla egy zebrára esett, nagy szerencse, hogy senki nem sérült meg.