Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Február 15-ig 7 ezer olyan magánszemély kap levelet a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) vagyonrendezési eljárását folytató Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-től, akiknek követelésük van az egyesülettel szemben, ebben szerepel a követelés besorolása, és annak összege is – mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője.
A károkozó volt MÁV ÁBE ügyfelek az eljárás során azonos pozícióban vannak, függetlenül attól, hogy önként, vagy bírósági ítélet alapján kifizették az általuk okozott kárt, illetve nem fizettek eddig semmit – tette hozzá a szóvivő. A PSZÁF szóvivője ezzel cáfolta Bata Zoltán, a Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete alelnökének szerdai sajtótájékoztatóján állítottakat, amely szerint, akik már kifizették az általuk okozott kárt, hátrányosabb helyzetbe kerültek azoknál, akik nem fizettek semmit.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.