Berei Mihály a legnagyobb magán, a KLK63 Kft. a legnagyobb céges adós

Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély.

  • hvg.hu
Berei Mihály a legnagyobb magán, a KLK63 Kft. a legnagyobb céges adós

Az adóhatóság negyedévente teszi közzé azon adózók adatait, akiknél jogerős határozatban jelentős adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették határidőre. A listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülnek fel.

A vállalkozói lista élén a budapesti székhelyű KLK63 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, a bírságokat is beleértve mintegy 4,4 milliárd forint tartozással. A második legnagyobb adós az ugyancsak fővárosi Háztartási Cikk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4,3 milliárd forinttal, a harmadik pedig az egri Gold Animal Állatkereskedő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,8 milliárd forinttal. Velük együtt – a jogkövetkezményeket továbbra is beleértve – összesen kilenc cégnek van 1 milliárd forint feletti tartozása.

Jellemzően továbbra is sok a neve szerint kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó, valamint a felszámolás alatt (f.a.) álló cég. Az utóbbiak közé tartozik például a Simár Ablaktisztító és Szolgáltató Kft. "f.a.", amelynek 397 millió forint adóhiányt halmozott fel, a kapcsolódó jogkövetkezményt 364 millió forint.

A magánszemélyek közül a Nyíregyháza-Sóstóhegy illetőségű Berei Mihály tartozik a legnagyobb összeggel, a bírságokat is beleértve mintegy 472 millió forinttal. Őt a szamosszegi Szabó Bertalan követi 317 millió forinttal, majd a debreceni Kárai Péter, aki ugyancsak a jogkövetkezményekkel együtt összesen 266 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak. Rajtuk kívül még a gárdonyi Karé Mihálynak van 200 millió forint feletti – 229 millió forint – adótartozása, 100 millió forint feletti pedig a nevesített adósokkal együtt összesen nyolc magánszemélynek. Van, amikor az adósságot a család több tagja is halmozza: Pusztadoboson például Csuka Attila és Csuka Attiláné is jelentős összeggel tartozik az adóhatóságnak, ketten együtt mintegy 145 millió forinttal.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.