Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Szilícium-völgyben működő high-tech cégek egyike gyárat kíván építeni Európában, választásuk Magyarországra, majd azon belül Miskolcra esett - írta az Észak-Magyarország pénteken.
A társaság profilja a zöldenergia, környezetipar, szolártechnológia. A szilícium-völgyi gyár magyarországi érdekeltségét a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban kívánná felépíteni, a cég emberei már szemrevételezték a helyszínt - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban. Az újság úgy tudja: egyedi kormánydöntés is született a beruházásról, amely vissza nem térítendő állami támogatásról is szól. Ha sínre kerül a több mint 300 millió dollárra tervezett, és több száz munkahelyet létesítendő beruházás, akkor 2011–2012-ben kezdhet termelni a gyár, amelyben a legkorszerűbb napelemek készülnének - írta az Észak-Magyarország.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.