Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egymilliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat egy pécsi garázsban üzemelő számlagyár, amelyet a napokban számolt fel a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsított két hónapig bujkált és éles lőszerrel fenyegette meg a tanúkat.
A vámnyomozók bűnügyi információk alapján tartottak házkutatást a garázsban, ahol nagy mennyiségben foglaltak le bélyegzőket, számlatömböket, valamint a számlagyár működésére vonatkozó egyéb bizonyítékokat − közölte Bus Szilvia, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Parancsnokságának sajtófelelőse.
A későbbi házkutatások, adatgyűjtések eredménye igazolta, J. I. pécsi lakos az elmúlt három év során csaknem száz gazdasági társaságnak nyújtott segítséget azzal, hogy nem létező, vagy korábban megszűnt, illetve felszámolás alatt álló gazdálkodók nevében fiktív költségszámlákat állított ki. Ezekkel a vevők jogellenesen csökkentették fizetendő adójukat.
A számlagyár nagyságát mutatja, hogy az elkövető huszonegy gazdasági társaság nevében, több mint egymilliárd forint értékben töltött ki fiktív számlákat, amelyek felhasználásával a befogadó cégek csaknem 200 millió forinttal rövidítették meg a központi költségvetést − közölte a vám- és pénzügyőrség illetékese.
A gyanúsított − tudomást szerezve a nyomozásról − elrejtőzött a hatóságok elől. Csaknem kéthónapos bujkálása során folyamatosan a tanúk befolyásolására törekedett, alkalmanként meg is fenyegette őket. Volt, akinek éles lőszert küldött. A vámnyomozók végül a pécsi köztemetőben fogták el és előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség.
A pénzügyőrség különösen nagy adóhiányt okozó adócsalás és magánokirat hamisítás elkövetésének megalapozott gyanújával az elkövetőt őrizetbe vette, majd a Pécsi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ha bűnössége bebizonyosodik, a bíróság akár nyolc év szabadságvesztéssel is sújthatja.
A bűncselekménnyel okozott kár megtérülése érdekében a hatóság eddig 80 millió forintot zároltatott a számlákat befogadó cégek bankszámláin, s a nyomozás következő szakaszában további, hasonló intézkedések várhatóak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.