Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Görögországban befagyasztanák minden nyugdíjas ellátmányát az idén az ország munkaügyi miniszterének a javaslata alapján.
A görög kormány néhány hete jelentette be, hogy a deficit leszorítása érdekében egyebek között befagyasztja a havi 2 ezer euró feletti nyugdíjakat, az ez alatti ellátmánnyal rendelkezőkét viszont a várt infláció mértékével, 1,5 százalékkal emeli. A görög munkaügyi miniszter nem sokkal azután tett javaslatot minden nyugdíj idei befagyasztására, hogy Olli Rehn, a gazdasági és pénzügyi területért felelős EU-biztos jelezte, a kormánynak további intézkedéseket kell tennie az államháztartási hiány csökkentése céljából.
Görögországban hatalmasra, GDP-arányosan 12,7 százalékra duzzadt az államháztartási hiány tavaly, amit három év alatt fokozatosan akarnak csökkenteni az Európai Unió által előírt 3 százalékra.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.