Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Fennállása legjobb tizenkét havi teljesítményével visszaemelkedett az amerikai Lehman Brothers nagybank bukása előtti szintek közelébe a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója, amelynek a font külső értékvesztése is felhajtóerőt adott, növelve az exportra termelő brit nagyvállalatok részvényeinek vonzerejét.
A mutató az elmúlt kereskedési hetet 5599,76 ponton zárta, 59 százalékkal magasabban a Lehman-pánik utáni zárási mélypontnál: azt tavaly március 3-án mérték, 3512,09 ponton.
A Financial Times hétvégi kimutatása szerint a FTSE-100-tagvállalatok papírjainak árfolyama jelenleg átlagosan a cégek által jósolt, egy részvényre jutó idei eredmények tizenkétszerese; ez a látványos emelkedés ellenére még mindig elmarad a hosszú távra számolt átlagtól, amely tizennégyszeres.
A FTSE-100 egyelőre messze jár attól is, hogy a kétezres évek első tíz évében összességében elszenvedett több mint másfélezer pontos veszteséget ledolgozza. Az 1984. január 3-án, ezer pontos bázisszinten indult fő londoni tőzsdeindex 1999. december 31-én, pénteken ugyanis 6930,20 ponton zárt, 1330 ponttal magasabban a múlt heti zárónál.
Az elmúlt egy év ezzel együtt is meredek tőzsdei árfolyamnyereségeinek egyik fő hajtóereje a gyenge font, amely a részvényeket eleve olcsóbbá teszi a külföldi befektetőknek, és segíti a brit tőzsdei vállalatok exportbevételeit is, ezzel növelve vonzerejüket.
A brit fizetőeszköz az elmúlt kereskedési hetet csaknem egyévi mélyponton kezdte a dollárral szemben, és az euróhoz mérve is idei legalacsonyabb árfolyamát érte el, miután egyre bizonytalanabb a hamarosan esedékes brit parlamenti választások kimenetele, és így annak piaci megítélése is, hogy lesz-e elég erős parlamenti háttere a következő brit kormánynak a példátlan államháztartási hiány határozott lefaragásához.
Jóllehet a hét végére valamelyest visszaerősödött a font, hét közben mértek 1,48 dollár/font alatti árfolyamot is, ami tavaly május óta nem látott mélypont volt. Az euró a hét során a 0,9150 fontot is megközelítette a londoni bankközi piacon.
A font lemorzsolódása jó ideje szinte folyamatos. Az euró egysége az 1999-es indulás napján még csak 0,71 fontot ért, és a font másfél éve 2 dollár felett járt. A piaci szereplők az új brit kormánytól hathatós lépéseket várnának az államháztartási hiány lefaragására, ám attól tartanak, hogy a közvélemény-kutatási adatokból körvonalazódó választási "döntetlen" esetén nehéz lenne meghozni a szükséges és fájdalmas intézkedéseket.
A csillagászati összegeket felemésztő gazdaságösztönzés és banki tőkepótlás nyomán a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási deficit a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben, független londoni elemzők prognózisai szerint azonban a valós hiány közelebb lesz a 14 százalékhoz.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard & Poor's az idei brit pénzügyi év költségvetésének bejelentése után stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehetséges legjobb, "AAA" szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi államháztartási folyamatok korrekciója nélkül a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.
A Financial Times minapi elemzése szerint a piac a hitelminősítőket megelőzve már "leminősítette" Nagy-Britanniát, a brit kormánykötvények befektetői ugyanis olyan hozamokat várnak el, amelyek az elit "AAA" besorolásnál gyengébb osztályzatú államadósok kötvényeire jellemzők.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.