Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra büntette a Meditens Hungary Kft.-t a fogyasztók megtévesztése, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A cég a bíróság előtt már megtámadta a döntést - nyilatkozta Tiszold Antal, a cég ügyvezető igazgatója. A Meditens kifogása szerint a GVH a bírság szóbeli kihirdetése után csak 8 hónappal adta ki írásban a határozatát, ezért a vállalat súlyos gazdasági helyzetbe került.
A GVH keddi közleménye szerint a Meditens Kft. 2005. és 2008. augusztus 31. között megtévesztette a fogyasztókat, 2008. szeptember 1. és 2008. december 31. között pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, mivel az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, ám állítását nem tudta igazolni.
A Meditens Hungary Kft. 2001. tavasza óta forgalmazza a Med-Colour Hegyikristály szín- és fényterápiás készüléket. A cég az eszközről internetes honlapján, a Hálózat televízión keresztül, szórólapon, DVD-n valamint a készülék felhasználói kézikönyvében tett közzé valótlan állításokat - tájékoztatott a hivatal. A cég közlései szerint a készülék egyebek között alkalmas betegségek gyógyítására, testi és lelki sérülések kezelésére, valamint az értelmi képességek kedvező befolyásolására.
A GVH úgy ítélte meg: a Meditens Kft. nem igazolta a tájékoztatásainak állításait és az illetékes szakhatóság igazoló engedélyét sem csatolta. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a készüléket szakhatóság a gyógyhatás, vagy bármilyen hatás megléte szempontjából nem vizsgálta. A versenyhivatal szerint ugyancsak a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, hogy a Meditens Kft. az orvostechnikai eszközök tanúsítását végző Orvos- és Kórháztechnikai Igazgatóság (ORKI) szakvéleményére hivatkozik a használati utasításban. Ám az ORKI szakvéleménye azt nem tartalmazza, hogy a készülék orvostechnikai eszköz, vagy gyógyhatású készítmény lenne.
A versenyhatóság a vállalkozást 10 millió forintra bírságolta és a jogsértő magatartás folytatásától eltiltotta. Ezenkívül kötelezte arra is, hogy a határozat kézhezvételét követően 30 napon belül internetes honlapján fél éven át tegye közzé a GVH határozatát - olvasható a közleményben. A versenyhivatal szerint a bírság összegének meghatározásakor súlyosbító körülménynek bizonyult, hogy a megtévesztő tájékoztatások sérülékeny fogyasztói körnek szóltak, és hosszú időn át széles körben elérhetőek voltak. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy az eljárás megindulásakor a Meditens Kft. azonnal változtatott tájékoztatási gyakorlatán - közölte a Gazdasági Versenyhivatal.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.