Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Akár 50 millió forint díjat is megítélhet a versenytanács annak, aki nélkülözhetetlennek minősülő írásos bizonyítékot szolgáltat a kartellező cégek ellen – a versenytörvény módosítását áprilistól kell alkalmazni.
A parlament decemberben hozott törvényt a tisztességes eljárás védelméről, ennek végéhez ragasztották hozzá a jogalkotók a versenytörvény módosítását, miszerint, aki írásos bizonyítékot szolgáltat a kartellezésre, az a kiszabott bírság 1 százalékát, de legfeljebb 50 millió forintot kaphat. Az összeget a versenytanács ítéli meg, de egy ügyben többen is kaphatnak „teljes értékű” díjat. Ha a szolgáltatott információ egyetlen forrásból származik, akkor a díjat egyenlő arányban kell felosztani az azt szolgáltató személyek között. Ha később a bíróság csökkenti, vagy éppen eltörli a versenytanács által kiszabott bírságot, a díj akkor is a bizonyítékokat szolgáltatóknál marad.
Az eljárásrend szerint a díjat kérni kell a versenytanácstól, amely az ügy lezárást követő 30 napon belül határoz. Amikor ez a határozat jogerőre emelkedik, attól számítva újabb 30 napon belül kell kifizetni a díjat, amely a Gazdasági Versenyhivatal költségvetését terheli.
A tisztességes eljárás védelméről szóló törvény egy másik bejelentést is díjaz. Ha a tisztességes eljárás követelményének megsértése miatt bírságot szab ki a Közbeszerzési és Közrendvédelmi Hivatal, akkor a bírság 10 százaléka illeti meg a bejelentőt. Az említett hivatal azonban a köztársasági elnök vétója miatt nem alakult meg.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.