Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az építőiparban utazó osztrák vállalat megrendült anyagi helyzete bajba sodorta a leánycég Zalakerámiát – írja a HVG.
Nagy ünnep volt a tófeji sörözőkben múlt péntek este, miután aznap – december óta először – ismét a bankszámlájukra kapták fizetésüket a Zalakerámia Zrt. helyi dolgozói. Pedig az utóbbi hetekben kisebbfajta pánik tört ki a falubeliek és a környékbeli településeken élő „kerámiások” körében.
Az a hír terjedt el, hogy a cég az utóbbi hónapokban – miközben készpénzben fizetett bért – nem rótta le alkalmazottai után a tb-járulékot. „Rendes bérlistát kaptunk, be kellett, hogy fizessék a tébét” – győzködte magát és a körülötte álló kollégáit a HVG kérdésére az egyik szomszéd falubeli dolgozó a helyi italozóban. Egy másik munkás pedig tudni vélte, azért állt le a gyár március végén, mert annyira elfogyott a pénz, hogy mázat sem tudtak vásárolni a gyártáshoz. A további szóbeszédet és a pánik terjedését megelőzendő a cég vezetése – amelynek már nem tagja a március elején közös megegyezéssel távozott elnök-vezérigazgató, Márton Péter – a múlt héten körlevelet küldött a dolgozóknak, amelyben szigorúan megtiltotta, hogy nyilatkozzanak.
Az építőipar nagyarányú visszaesését nyögi a zalai cég. A hazai kerámiacsempe-piac forgalma jelenleg alig 40 százaléka a 2006-osnak, a zuhanás tavaly volt a legnagyobb.
A teljes cikk az eheti HVG-ben olvasható.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.