szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tartózkodóbb piaci környezetben hajszálnyit vesztett a héten felhalmozott erejéből a forint: az eurót csütörtök délután négykor 262,93 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 262,50 forint után.

Csütörtökre virradóra 261,90 forinton, kora reggel pedig 261,60 forint körül állt a jegyzés. A forint tavaly augusztusa óta a 265-275 forintos euró jegyzési tartományban mozgott. Két alkalommal, a március 15-i hosszú hétvégét követő héten, illetve a választások első fordulója után tört ki a jóval a 265-ös euró árfolyam alá. A 265 forintos küszöb tartós átlépése, az erős devizapiaci technikai ellenállás áttörése miatt újabb, erősebb tartományba helyezheti át a forint árfolyamát.

Csütörtökön bizakodó hangulatban indult a kereskedés az értéktőzsdéken, követve az amerikai és ázsiai tőzsdéket. Az amerikai indexeket a robusztus nyereségeket kimutató vállalati eredmény beszámolók lendítették fel, az ázsiai piacokra pedig az első negyedévi 11,9 százalékos kínai GDP-növekedés gyakorolt ösztönző hatást. Európában a devizapiacok kezdeti lendületét a görög adósságszolgálati probléma rendezésével kapcsolatban ismételten felmerül kételyek, illtetve az euróövezeti szuverén adósságtörlesztési gondok Portugáliára és Spanyolországra való átterjedésével kapcsolatos aggodalmak emésztették.

A 10 éves görög államkötvény hozamprémiuma a kötvénypiaci etalonnak tekintett német Bund-hoz képest 20 bázisponttal 426 bázispontra emelkedett. 10 millió eurós görög kintlévőség államcsőd elleni biztosításának költsége (CDS) pedig 454,8 ezer euróra nőtt az előző esti 433,5 ezerről. Az euró a kora reggeli 1,3666 dollár dollárról kora délutánra 1,3520-re gyengült, az ezen a héten a legalacsonyabb árfolyamra. Az euró gyengülésével párhuzamosan a térség devizái is engedtek korábbi nyereségeikből. A lengyel zloty a reggeli 3,8540-es euró jegyzésről 3,8700 közelébe gyengült, majd 3,8600-ra korrigált.

A dollárt 194,11 forinton jegyezték csütörtök délután 1,3554 dolláros euró árfolyam mellett. Szerdán délután a dollárt 192,80 forinton, az eurót 1,3629 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése csütörtök délután 183,33 forint a szerda délutáni 183,13 forint után, 100 japán jent pedig 207,77 forinton jegyeztek a szerdai 206,28 forint után.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Maruzsa: Ha nagyon rosszul sikerül az írásbeli érettségi, lehet javítani szóbelin

Maruzsa: Ha nagyon rosszul sikerül az írásbeli érettségi, lehet javítani szóbelin

Egyelőre kivárnak a Sziget Fesztivállal

Egyelőre kivárnak a Sziget Fesztivállal

A Buckingham-palota és a Windsor-kastély előtt is gyűlnek a virágcsokrok

A Buckingham-palota és a Windsor-kastély előtt is gyűlnek a virágcsokrok