Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Erősödik a magyar üzemanyag-turizmus Ausztriában, köszönhetően az akár 15 forintos literenkénti árkülönbségnek - írta a Kisalföld.
A lap cikke szerint az egyik határ menti töltőállomáson a vevőknek már a kétharmada magyar. Míg Magyarországon visszaesés tapasztalható az üzemanyag-fogyasztásban, addig Ausztriában - legalábbis a határ menti településeken - ennek ellenkezője igaz. A Kisalföld arról ír, hogy nyugati szomszédunknál napközben is változik az üzemanyagok ára. Reggel mindig magasabb a tarifa, ami délután néhány centet csökken. Ezzel magyarázható, hogy délutánonként nagyobb a forgalom. Az benzinturizmus erősödése jól látható a miklóshalmi (Nickelsdorf) töltőállomás forgalmán is, amely márciusban duplája volt az előző év hasonló időszakáénak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.