„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A pénzügyminiszter tájékoztatóban tette közzé azt az engedélyt, amely lehetővé teszi a BKV-nak, hogy utólag fizesse meg az általa indított perek illetékeit.
Ha a BKV pert indít, akkor az eljárást kezdeményező iratra egy pecsét kerül, amelyen az szerepel, hogy az adópolitikáért felelős miniszter engedélyezte az illeték utólagos elszámolását. A fő szabály szerint, egyébként, az illetéket előre, és illetékbélyegben kell megfizetni. A kedvezmény egy évre, idén május 1-jétől jövő év április utolsó napjáig szól, és akkor is jár, ha magánszemélyt, illetve ha céget perel a BKV.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.