szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az alacsony kereslet miatt az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetett 20 milliárd helyett mindössze 3,5 milliárd forint értékben adott el 2014/C jelű államkötvényt a szerdai kötvénycsere-aukción, ahol a négyéves államkötvényekért 2012-ben lejáró kötvényekkel lehetett fizetni.

A másodpiaci hozamok a délelőtt folyamán nemzetközi hatásra erősen megemelkedtek, és a piaci bizonytalanság csökkentette az érdeklődést a hosszabb papír iránt és  a szokásosnál nagyobb sávban szóródott az ajánlatok hozama is − mondta Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató helyettese. Borbély ugyanakkor hangsúlyozta, a  csereaukció szokásosnál gyengébb eredménye nem érinti a költségvetés finanszírozását.
 
Az ÁKK az idén harmadszorra tartott csereaukciót, amelyek gyakorlati  célja a lejáratok hosszabbítása. Az ÁKK a 2012/B és 2012/C jelű államkötvényekkel szemben hirdetett meg 2014/C jelű államkötvényt 10-10 milliárd forint értékben, de csak 2012/B kötvényben tett ajánlatokat fogadott el. A 2012/B kötvényért cserébe az elsődleges forgalmazók 16 milliárd forintnyi 2014/C kötvény vásárlására tettek ajánlatot, az ÁKK ebből 3,5 milliárd forintot fogadott el, ezekért a négyéves kötvényekért a forgalmazók 3,2 milliárd forintnyi 2012/B kötvénnyel fizettek. A 2012/C kötvénnyel való fizetéssel 6,3 milliárd forint értékben vásároltak volna 2014/C kötvényt, de erre a kötvénycserére az ÁKK egyetlen ajánlatot sem fogadott el. 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

Csúcson a görög államkötvények kockázati felára

Történelmi csúcsra emelkedett hétfőn a görög államkötvények kockázati felára, mert a befektetőket továbbra is nyugtalanítja az adósságválsággal küszködő Görögország megsegítésére kidolgozott terv körüli bizonytalanság.

ecoline.hu Gazdaság

Mennyi ,,forró pénz'' van a magyar állampapírpiacon?

A közelmúlt meredek hozamesést hozott a magyar állampapírok piacán, a jövő azonban mint mindig, most is bizonytalan. Rövid távon egy görög pánik törheti meg a kedvező trendet, míg hosszú távon a Fidesz gazdaságpolitikája mozgathatja a hozamokat. Ha az alapkamat tovább süllyed, és a Fidesz a konkrét terveivel is meggyőzi a piacot, akkor akár további hozamcsökkenés is elképzelhető az állampapírpiacon.

Csődközelben a cége? Ha ezekre figyel, még változhat a helyzet!

Csődközelben a cége? Ha ezekre figyel, még változhat a helyzet!

Müller: Informatikai hiba miatt nem tudják pontosan, mennyi volt napi fertőzöttek száma

Müller: Informatikai hiba miatt nem tudják pontosan, mennyi volt napi fertőzöttek száma

Méltósággal, de simán kikapott a Fradi Barcelonában

Méltósággal, de simán kikapott a Fradi Barcelonában