szerző:
MTI / hvg.hu

MagNet Magyar Közösségi Bank néven új banki működési és üzleti modellt akar meghonosítani az országban a HBW Express Bank.

A pénzintézet sajtótájékoztatóján Fáy Zsolt, a bank igazgatóságának elnöke elmondta, hogy  nyugat-európai minta alapján átalakították a HBW-t. Az új  modell lényege, hogy a bank betéteseinek jóval nagyobb lesz a beleszólása a források felhasználásába, mint a "hagyományos"  hitelintézetek esetében.

A Nyugat-Európában már évtizedek óta működő közösségi bankok a fenntartható fejlődést és az átlátható és etikus működést helyezik előtérbe, és a válság idején sem szorultak egyetlen országban sem állami segítségre – emelte ki.  A HBW Express, azaz új nevén a MagNet Magyar Közösségi Bank tulajdonosa 30 százalékban a Caja Navarra, amely Spanyolország egyik legismertebb közösségi takarékpénztára. A nyugat-európai modell alapján a betéteseket rendszeresen tájékoztatják majd, hogy a banknál elhelyezett pénzük mekkora összeggel járult hozzá a bank nyereségéhez. A bank kiemelt területekként kezeli majd a biogazdálkodást, a zöld energia fejlesztési lehetőségeit, a környezet és természetvédelmet, a kutatás-fejlesztést, a munkahelyteremtést, a szociális célokat vagy az egészségügyi ellátást szolgáló beruházásokat.

Salamon János, a bank vezérigazgatója elmondta, hogy az évente elért banki nyereség 10 százalékának felhasználásáról a betétesek döntenek. Ez úgy történik, hogy a közösségi adományozási program keretében a betétesek az elhelyezett pénzük arányában dönthetnek arról, milyen civil szervezetnek, alapítványnak adják nyereségrészüket.

Elmondta: tavaly a HBW (új nevén a MagNet) adózott nyeresége mintegy 440 millió forint volt, a betétesek így 44 millió forint támogatás odaítéléséről dönthetnek. A bank tavalyi mérlegfőösszege 53 milliárd forint volt, szemben a 2008-as 35,23 milliárd forinttal. (Az adózás utáni nyereség 2008-ban 293 millió forintot ért el.)

A betétesek negyedévente meghatározhatják azt is, mennyi kamatot kérhetnek a betétük után. Az elhelyezett pénzek után a 0,5-5 százalékos sávban kérhetik a kamatot, a bank a hiteleknél erre 3 százalékos kamatrést számít fel – tette hozzá a vezérigazgató. Ezen túlmenően a MagNet a tavaly ősszel elfogadott Banki Magatartási Kódexben megfogalmazottakon felüli vállalásokat nyújt. Így például a közösségi banki termékek esetében a betétes látja, hogy hová és mennyit fektet be a bank, és ebből mekkora a bank nyeresége. Ugyancsak látja az ügyfél, hogy a bank kiknek és milyen összegben nyújt hitelt. Tehát a hagyományos banki működési modellel ellentétben, a közösségi banknál „látják egymást” az érintett felek.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
hvg.hu Gazdaság

Jön a magyar közösségi bank

Az áprilisban piacra lépő első hazai közösségi bank ügyfelei az elképzelések szerint beleszólhatnak a hitelezési politikába és speciális bankbetéteikkel maguk is dönthetnek egy-egy társadalmi jelentőségű fejlesztés finanszírozásáról.

Gyurcsány nem megy a közös listára

Gyurcsány nem megy a közös listára

Gyárfás: "a zsarolás alatt pénzügyi követelést értettem"

Gyárfás: "a zsarolás alatt pénzügyi követelést értettem"

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be

Soltész Miklós: "nemet mondunk a nemzetközi emberkereskedelemre"

Soltész Miklós: "nemet mondunk a nemzetközi emberkereskedelemre"

És akkor a NER hajója elindult a Balaton felé

És akkor a NER hajója elindult a Balaton felé

Élete első NB I-es meccsén az év gólját lőtte Zsóri Dániel

Élete első NB I-es meccsén az év gólját lőtte Zsóri Dániel