Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Emelkedéssel nyitottak csütörtökön a nagy nyugat-európai tőzsdék, majd elbizonytalanodtak a piacok, szerény forgalom mellett az indexek le-föl mozogtak, egyes jelentős súlyú részvények ellentétes irányú árváltozásának hatására.
A kereskedés első két órájában a legnagyobb tőkeértékű részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékkal 1 060,12 pontra emelkedett, a londoni vezető index, a FTSE-100 0,41 százalékkal 5 610,20 pontra erősödött, a frankfurti DAX-30 0,11 százalékkal 6 091,22 pontra emelkedett, a párizsi CAC-40 0,44 százalékkal 3 3803,81 pontra nőtt.
Szerdán napközben hétheti mélypontra gyengültek a nyugat-európai tőzsdék, az euróövezet dél-európai tagjainál mindinkább elmélyülő adósságproblémák miatt. A nap végére mérséklődtek a veszteségek, a legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója így végül 1,2 százalékos csökkenéssel 1 056,89 ponton zárt.
Csütörtökön, a nyugat-európai tőzsdenyitáskor a kőolaj drágult. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti (159 liter) ára szerda estéhez képest 10 centtel 86,26 dollárra nőtt. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónként 12 centtel 83,34 dollárra emelkedett.
Az euró 1,3236 dolláron állt a nyitáskor, 0,12 százalékkal erősebben, mint szerda este. Szerdán napközben a görög, portugál és spanyol leminősítések következtében az euró 1,3131 dollárra, egyéves mélypontra esett.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.