Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A svájci frank jegyzése 200 forint felett is járt egy kis időre csütörtökön.
A svájci fizetőeszköz árfolyama 15 óra után érte el a 200,06 forintos jegyzést, de szinte azonnal korrigált és fél órával később már 197,60 forintnál járt.
Kereskedők megfigyelése szerint a svájci jegybank, az SNB a nap folyamán korábban felhagyott a frank erősödésének akadályozását szolgáló hetek óta folytatott gyakorlatával, az euró pedig egy kissé erősödni kezdett a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacokon, miután 1,2691 dolláros árfolyamon 14 havi mélypontot érintett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.