Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Májusban 5 százalékra csökkenti a jelenlegi 5,25 százalékról a jegybanki alapkamatot, és szeptemberig nem is változtat rajta a monetáris tanács az Ecostat szerint. A gazdaságkutató Mikroszkóp című áprilisi kiadványában azzal számol, hogy a fogyasztói árak szeptemberben 3,6 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál.
Az Ecostat szerint a termelői árak szintje 2,6 százalékkal haladhatja meg az előző év szeptemberit. Az euró árfolyama májusban átlagosan 276 forintig erősödik, majd szeptemberre 270 forintig gyengül – olvasható a kiadványban.
A központi költségvetés 958,6 milliárd forintos veszteséggel zárja az idei évet 9075,8 milliárd forint kiadás és 8117,2 milliárd forint bevétel mellett. Eszerint a kiadások főösszege 0,2 százalékkal nő, a bevételeké viszont 2,5 százalékkal csökken 2009-hez képest.
Az előrejelzés szerint szeptemberben a költségvetési szférában a keresetek stagnálása várható, a versenyszférában pedig 4,5 százalékos keresetemelkedés prognosztizálható az előző év azonos időszakához képest. Ebben az időszakban a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 3,2 százalékkal növekedhet.
Számításaik szerint szeptemberben az iparban a belföldi értékesítés 2,8 százalékkal, míg az exportértékesítés 8,8 százalékkal nőhet az előző év azonos időszakához képest, az ipari termelés pedig 4,4 százalékkal bővülhet a szezonálisan és munkanaphatástól tisztított indexek szerint.
Az Ecostat azzal számol, hogy 2010 szeptemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.