Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A görög kormány kedden kérelmezi 20 milliárd euró folyósítását az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitelkeretből − értesült az AFP francia hírügynökség.
Az athéni pénzügyminisztériumból származó információk szerint a súlyos adósságválsággal küzdő ország vezetése az EU-tól 14,5 milliárd eurót, az IMF-től pedig 5,5 milliárd eurót kér. A forrásnak "lehetőség szerint egy napon belül rendelkezésre kellene állnia" − mondta az AFP forrása. A pénzügyminisztérium kedden levélben fordul az Európai Bizottsághoz, az Európai Központi Bankhoz és az IMF-hez, kérve a hitelkeret megnyitását. Ez lesz az első részlete annak a 110 milliárd eurós hitelkeretnek, amelyet Görögország számára az EU és az IMF összeállított.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?