Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A leendő Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere elégedetlen minden, az állami hatáskörbe eső szabályozó pénzügyi intézmény munkájával; a Népszabadság keddi számában megjelent interjúban Matolcsy György beszélt arról is, hogy informálisan folyamatosan tárgyalnak az IMF és az EU képviselőivel a magyar hiánycélról.
Matolcsy György utóbbi kapcsán elmondta, a két szervezet várja az új gazdaságpolitikát, és ha az hitelesen mutatja be a valódi helyzetet és ahhoz igazítottan tesz lépéseket, akkor az eredmény pozitív lesz. A szakember úgy véli, a korábbi 4,5-6,5 százalékos sáv szűkebb lesz, öt és hat százalék közötti sávon belül állapodhatnak majd meg.
A leendő tárcavezető beszélt a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete munkájáról is. Az interjúban elmondta, a jegybanki célok közötti arányok 2008 októberétől borultak fel, egyedül az infláció elleni küzdelmet tartották szem előtt, és el is vesztették a csatát. "Az MNB súlyos szakmai hibákat vétett, és úgy tűnik, ezekből nem tanult" - fogalmazott, hozzátéve, hogy megjegyzése a nemzeti bank vezetési struktúrájára vonatkozott, mint mondta, a monetáris politikát nem egyedül Simor András irányítja. Matolcsy úgy gondolja, hogy a monetáris tanács tagjainak az elmúlt másfél évben történtek miatt le kellene mondaniuk.
Arra a kérdésre, hogy a PSZÁF munkájával elégedett-e, Matolcsy György úgy válaszolt, "elégedetlen vagyok minden, az állami hatókörbe eső szabályozó pénzügyi intézmény munkájával. Persze rossz kormányzati politikát nehéz jó pénzügyi szabályozással kiszolgálni".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.