Malév: 3,3 milliárd forint megtakarítás

Az első negyedévben 3,3 milliárd forint megtakarítást ért el a Malév a kapacitások csökkentésével, a személyi és üzemelési kiadások mérséklésével − közölte Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

  • MTI MTI
Malév: 3,3 milliárd forint megtakarítás

A következő években évi 800 millió forint megtakarítást tervez a Malév költségcsökkentő programja eredményeként. A kereskedelmi terület 2009 áprilisától kezdődött átszervezésével 300 millió forint az eddig elért költségcsökkentés, aminek hatása főleg az idei évben lesz érzékelhető.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.