Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Újabb bűncselekménnyel gyanúsítja a rendőrség Sz. Györgyöt, a BKV volt jogi igazgatóját, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van − közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
A jelenleg is folyamatban lévő nyomozati eljárások során a reptéri rendőrség bizonyítékokat talált arra vonatkozólag, hogy a volt jogi igazgató "némi kenőpénz fejében" jóval áron alul jutott egy budai ingatlanhoz. Az ingatlan értéke közel 120 millió forint, a volt jogi igazgató azonban 60 millió forintért jutott hozzá egy országos kereskedelmi bank és egy adás-vétellel foglalkozó ingatlaniroda vezetőjének megvesztegetése útján.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a mind a pénzintézet, mind az országos hálózattal bíró ingatlaniroda egyik fiókjának vezetőjét. Jelenleg vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük − olvasható a közleményben. A volt jogi igazgató esetében, aki ellen így már összesen hat bűncselekmény miatt folyik eljárás, akár három évig terjedő büntetési tétel róható ki, míg a két újabb gyanúsított esetében kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. A két gyanúsított szabadlábon védekezhet − áll a közleményben.
A BKV-s vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.
Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.