Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Debreceni Egészség Központ 11,8 milliárdos projektjének első elemeként létrejövő diagnosztikai laboratóriumi tömb alapkövét hétfőn helyezték el az egyetem, az orvos centrum és a kivitelező képviselői a nagyerdei klinikai központban.
Fésüs László akadémikus, a Debreceni Egyetem (DE) rektora és Paragh György, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke elmondta, hogy az In Vitro Diagnosztikai Tömb a 10,6 milliárd forintos uniós támogatásból és 1,2 milliárd forintos önrészből megvalósuló egészségügyi projekt első eleme.
A mostani, több mint 2 milliárd forintos beruházással olyan központi laboratóriumi diagnosztikai központ jön létre, amelyben az országban egyedüliként megvalósulhat a személyre szabott medicina, így lehetővé válik az örökletes betegségek megállapítása és egyéni gyógykezelése is – mondta Paragh György professzor.
A központi laboratóriumba csőpostán érkeznek majd a minták a klinikákról, a vizsgálati eredményeket pedig számítógépeken bármelyik klinikán lekérhetik az orvosok.
Az egészség központ teljes, másfél évig tartó beruházása eredményeként új szájsebészeti központ épül, ahol megoldódik a fogyatékos gyerekek fogászati ellátása is - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Márton Ildikó tanszékvezető egyetemi tanár figyelmeztetőnek nevezte, hogy egy, 27 országban készült felmérés szerint a szájüregi daganatok okozta haláleseteket tekintve Magyarország az első helyre került, s a legrosszabb a helyzet az Észak-alföldi Régióban.
Ezen túlmenően a beruházás eredményeként európai színvonalúvá alakítják a jelenleg évi háromszáz beteget ellátó bőrklinikai égési centrumot, a szemészeti klinikán pedig lézeres szaruhártya-átültető központot hoznak létre.
A gyermekgyógyászati intézet fejlesztésével a gyermek-intenzív részleg újul meg, az új belgyógyászati tömbben központi intenzív- és központi sürgősségi osztályt alakítanak ki, elsősorban a rosszindulatú vérképző szervi megbetegedések – leukémiák, limfómák – ellátására, gyógyítására - hangzott el a laborépület alapkőletételét megelőző sajtótájékoztatón.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.