Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gyengült pénteken a forint, követve az euró/dollár árfolyam alakulását.
Pénteken röviddel hét óra előtt 1,2073 dolláron jegyezték az eurót a nemzetközi bankközi kereskedelemben a csütörtök késő esti 1,2129 dollár után. Az euró 15,67 százalékkal gyengébb 2009 december 31-i árfolyamánál. A dollárnak erősödő lendületet adott az amerikai fogyasztói bizalom töretlen javulását mutató, két és fél éves csúcsra emelkedő délután folyamán közzétett index. Az euró gyengülését technikai tényezők is támogatták: a harmadik napja folyamatosan, bár mérsékelt ütemben erősödő uniós közös deviza erőteljes technikai ellenállásba ütközött az 1,2150 dolláros határnál, majd a sikertelen áttörési kísérlet után gyengülni kezdett.
A forint árfolyama az amerikai adatok közzétételéig a csütörtökről péntekre virradóra tartott 278-as euró jegyzés környezetében ingadozott, majd az euró gyengülésével párhuzamosan gyengült. A forintot 281,12-es euró árfolyamon jegyezték a csütörtök esti 277,98 után. A forint 3,90 százalékkal gyengébb tavaly év végi árfolyamánál. A lengyel zloty jegyzése 4,1040 az euróval szemben a csütörtök esti 4,0835 után. A zloty 0,04 százalékot erősödött tavaly év végi árfolyamához képest. A cseh korona jegyzése 25,7330 az euróval szemben a csütörtök esti 25,7200-es jegyzés után. A korona 2,49 százalékkal erősebb tavaly év végi árfolyamánál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.