Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ismét hatósági áras lesz a lakossági és a kisfogyasztói energia, és még egy évig a hatósági áras gázpiacon vásárolhatnak földgázt a távhőtermelők.
Az Országgyűlés hétfőn 303 igen, és 20 tartózkodás mellett fogadta el a földgázellátásról, valamint a villamos energiáról szóló törvény módosítását. A 20 tartózkodó az MSZP-frakció soraiból került ki, a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP igennel voksolt.
A fideszes Rogán Antal által benyújtott javaslat szerint az egyetemes szolgáltatók lakossági és kisfogyasztói árait újra az illetékes miniszter határozza meg. A miniszter hatásköre az egyetemes szolgáltatók maximális árrésének meghatározására terjed ki a hatályos törvény alapján és annak betartását a Magyar Energia Hivatal ellenőrzi.
A kihirdetése napján hatályba lépő jogszabály szerint a jelenlegi árak maradnak érvényben mindaddig, amíg a miniszter rendeletet alkot az új árszabályozásról. A képviselők a köztársasági elnöktől kérték a törvény sürgős kihirdetését is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.