Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Iránban 30 milliárd hordónak megfelelő nagyságú kőolajkincset rejtő mezőt fedeztek fel az ország délnyugati részén, az iraki határ térségében − írta kedden egy teheráni lap.
A Jomhuri-iszlámi című konzervatív napilap beszámolója szerint egy iráni társaság egy kínai céggel együttműködve most az olajmező feltárásán dolgozik. A közeli Arvand-Kenar településről elnevezett mezőn egy feltáró fúrással már végeztek, és megkezdtek két másikat − írta a lap az iráni parlament energetikai bizottságának egy tagját idézve.
Hivatalos források egyelőre nem kommentálták a beszámolót. A kitermelhető olaj aránya a teljes készlethez viszonyítva átlagosan 20 és 50 százalék között van, a 138 milliárd hordót kitevő iráni kőolajkincs − amely a harmadik legnagyobb a világon − így nagyjából 15 milliárd hordóval bővülhet.
A világ kőolajfogyasztása átlagosan napi 85 millió hordó. Irán az ötödik legnagyobb olajexportőr, a teheráni vezetés atomprogramja miatti politikai elszigeteltség és az Irán elleni szankciók hatására azonban a nagy nyugati olajtársaságok az utóbbi években erősen visszafogták a tevékenységüket. Teherán ezért a nagy energiaigényű ázsiai országok, például Kína állami irányítás alatt álló energetikai cégeivel keres kapcsolatot.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.